Azért furcsa, hogy február óta havonta csak egy-egy bejegyzést sikerült kipréselnem magamból. Régen abszolút más volt ez az egész blogolás. Egyébként nem felejtettem el, állandóan bennem van, hogy írni kellene, mert mindig lenne miről, csak éppen sosem jutok el odáig, hogy meg is tegyem. Talán ha lenne nálam laptop a buszon, akkor rendszeresen írnék, mert általában olyankor jut eszembe.
Amióta egyetemre járok, egyébként is egyhangú és semmilyen az egész blog. Persze én magamnak írok, pontosabban azért, mert évekkel később biztos nagyon érdekes lesz visszaolvasni, de a továbbtanulással kapcsolatban tényleg túlzásokba estem. Állandóan lelkesedtem, hogy majd így meg úgy lesz, közben meg sokszor nem is voltam (vagyok) elég szorgalmas. Visszanézve az indexemet, furcsa, hogy pont a gyakorlatokból teljesítettem mindig egyformán szépen. Az elméleti tárgyakhoz kicsit több odaszántság kell (és legyünk őszinték, azért korrekt tanárok is). Valahol vicces, hogy erről beszélek, miközben a megvalósítással gondjaim akadnak, de fogalmam sincs, mit kellene csinálnom.
Ami a szünetet illeti, várom már a júliust. Nem is tudom, mikor vártam a nyarat ennyire, mint most. Minden szépen alakul, alig tudom elhinni. És a legfurcsább, hogy az egész nagyon hirtelen, nagyon rövid idő alatt történt. Talán 21 éves koromra majd elmondhatom, hogy - nem is tudom, talán öt év után - megint van barátnőm. Ez nekem nagyon fontos dolog, csak nem szoktam róla beszélni, főleg itt nem. Mindig olyan egyedül éreztem magam, és szerintem ez többnyire az én hibám volt. Nem vagyok egy társasági típus (de érdekes módon többen is mondták már, hogy annak gondoltak), ha szimpatizáltam is valakivel, nem mentem oda hozzá, nem mondtam neki. Nem akartam senkit sem zavarni. Nem akartam, hogy esetleg kiderüljön, hogy ez nem kölcsönös. De akármilyen nagy klisé is ez, mindenkinek szüksége van legalább egy barátra, még akkor is, ha olyan típus, mint én. Annyi mindenről tudnék még írni ezzel kapcsolatban, de tényleg nem akarom elkiabálni, és egyébként is túl személyes.
Vicces belegondolni, hogy milyen lehet ezt most egy kívülállónak olvasni. Kicsit furcsának tűnhetek, azt hiszem, de ám legyen, senkinek a kedvéért nem fogom megjátszani magam. Most ez a legfontosabb dolgok egyike.
Tudom, hogy szinte senki nem olvas már, de most komolyan örülnék, ha kapnék valami visszajelzést ezzel az egésszel kapcsolatban - már amennyiben érthető voltam. Sokat jelentene.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Én természetesen olvaslak - még ha nem is nagyon reagálok.
A barát szükségessége talán közhely, de minden klisének van alapja, s most igaz is. A társaság sokat tud segíteni, boldog és szomorú időkben is, így fontos, hogy mindenkinek legyen barátja, talán az élet is boldogabbá válik.
:) jó hogy lett végre :) és tényleg társasági vagy, csak nem mersz, nem bontakozol ki, nem mersz felnyílni. pedig akkor sokan látnák az a rengeteg értéket ami benned van.
Eddig nem voltak barátaid? (Mármint az utóbbi években). Csak volt pár ember akivel időnként csináltál vmit, nem? Vagy itt szorosabb kapcsolatra gondolsz?
Az egyetemen sok embert ismertem meg, közülük két-három személlyel elég jóban vagyok, de egyik kapcsolatot sem nevezném barátságnak (sajnos). Vannak persze barátaim még a gimnáziumból, de kizárólag fiúk - és éppen ezért van szükségem egy barátNŐre is. :)
A bátorság nem az, hogy nem félsz, hanem, hogy legyőzöd a félelmedet. Most ez úgy jött, h a múltkor mondta valaki/olvastam, hogy az emberek azért nem mernek őszinték lenni, mert akkor egyszerűen védtelenné válnak. Dehát anélkül, hogy valakinek megmutatod, hogy neked szükséged van valamire (barátnőre), akkor őszintén megmutatod a hiányosságodat, cserébe lehet, hogy jól belédrúgnak. Na te kb pont ezt írtad le :D. ami a lényeg, hogy ezt a viszolygást is azért le kell tudni győzni. Kockázat nélkül nincs üzlet, és csak az nyer, aki mer :D
Megjegyzés küldése