talán megint

Fogalmam sincs, hogyan kezdjem ezt a bejegyzést ilyen nagy szünet után, de talán az lesz a legjobb, ha egyszerűen csak belevágok a közepébe.
Nagyon jó Pesten lakni, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben lassan az idegeimre ment a zaj. Érdekes, hogy nem is éjszaka zavaró, hiszen elég hamar kiürülnek az utcák, hanem inkább hajnalban: a munkások ordítoznak, az autók dudálnak és fékeznek úgy, hogy mindig azt hiszem, a következő hang egy hatalmas csattanás lesz, és így tovább. Persze előnye és hátránya egyaránt van annak, ha forgalmas helyen lakik az ember. Nagyon hálás vagyok például azért, hogy mindössze két percet kell sétálnom a metróig és hogy minden van a közelben. A legrosszabb esetben is csupán 35 perc, hogy odaérjek az egyetemre, ami azért nem semmi ahhoz képest, hogy évekig két órát kellett utaznom ehhez.
Ami az egyetemet illeti, azt hiszem, elég rendesen beleszerettem. Mondjuk ez sajnos nem jelenti azt, hogy éjjel-nappal tanulok és egyebek, de tényleg rendkívüli módon érdekelnek bizonyos tárgyak. Most már biztos vagyok abban, hogy nem véletlenül kerültem erre a szakra. A demonstrátorság is egy váratlan és érthetetlen dolog volt először, most viszont nagyon örülök annak, hogy első meglepetésemben igent mondtam. Igaz, hogy páratlan félévben kevesebb kurzus indul és ezért most osztoznunk kell a gyakorlatokon, de következő félévben ígéretet kaptunk arra, hogy lesz saját kurzusunk. Nagyon izgalmas és tényleg sokat lehet tanulni belőle.
Ez a 10. hét, szóval egyre közelebb vannak a vizsgák és a szigorlatok. Úgy döntöttem, hogy az elméleti szigorlatokat a következő félévre hagyom, most csak a statisztikát és az spss-t csinálom meg, mert nagyon sok vizsgám lesz. A szakdolgozati témaválasztást is letudtam (saját témát választottam), a konzulensem pedig az egyik legjobb és legszimpatikusabb tanár a karon.
Arról sem írtam még itt, hogy szeptember óta van munkám az ELTE Karrierirodájának jóvoltából. Jó érzés végre rendszeresen dolgozni, bár az éjszakai műszak elég fárasztó tud lenni, de legalább dolgozhatok otthonról.
Annyi mindenről lehetne még mesélni, de a regényírás helyett azt hiszem, okosabb lenne sűrűbben jelentkezni rövidebb bejegyzésekkel, úgyhogy legyen ez a végszó mára.